Séta az Alzheimer-kórban érintettekért-2021.09.21

Az Egészségfejlesztő Iroda keretein belül Kecskemét városa egy országos kezdeményezéshez csatlakozva immáron hagyományként, negyedik alkalommal Alzheimer Sétát szervezett 2021. szeptember 21-én, kedden délután.

A demencia a gondolkodás, az érzelmek és a társas képességek hanyatlása, ami korlátozza a társas életet és a teljesítőképességet. A demencia-esetek 90 százalékának hátterében Alzheimer-kór vagy az agyi keringés zavara áll. A betegséggel élők száma drasztikusan nő, épp ezért szükség van arra, hogy felhívják rá a figyelmet.

Ebből a célból indította útjára a Nemzetközi Alzheimer Társaság (ADI) az Egészségügyi Világszervezet (WHO) támogatásával az Alzheimer-világnapot 1994-ben. Napjainkra már több mint 80 ország vesz részt benne, Magyarország 2011-ben csatlakozott a kezdeményezéshez.

Minden év szeptember 21-én, a világ különböző tájairól emberek tömegei vesznek részt olyan eseményeken, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet a demenciával élők drasztikus növekvő számára és kifejezzék szolidaritásukat a globális ügy mellett.

Az Alzheimer-világnapjához kapcsolódva a kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda negyedik alkalommal szervezte meg az Alzheimer Sétát. Az eseményen egészségügyi dolgozók és a demenciával élők, valamint hozzátartozóik mellett Engert Jakabné, Kecskemét alpolgármestere, és Dr. Pataki Mariann, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága (ESZII) intézményvezetője, továbbá a lakosság is nagy számban részt vett.

A séta Kecskeméten az ESZII, Piaristák tere 7. elől indult és Városházánál ért véget. Ahol a köszöntő beszédet követően a Kecskeméti Kodály Zoltán Vegyeskar (Iparos Dalárda) koncertje után az EFI Szenior Örömtánc csoport bemutatója szórakoztatta a résztvevőket.

Alzheimer Séta – YouTube