Fennállásának 130. évfordulóját ünnepli a kecskeméti Kodály Zoltán Vegyeskar

Fotó: baon.hu

A jeles alkalomból alkalomból rövid műsort adtak a Kecskeméti Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége küldöttgyűlésén, a városháza dísztermében. A vegyeskar műsora után Simon István vezető felelevenítette a 130 év legfontosabb eseményeit.

Kodály Zoltán Vegyeskar jogelődje, a Kecskeméti Polgári Dalkör 1888. március 9-én alakult meg. A kórusalapítás célja a korabeli megfogalmazás szerint dalművelés, hangversenyek, zeneestélyek, kirándulások szervezése, ezáltal a társas élet előmozdítása és adandó alkalmakkal jótékony célú rendezvények segítése volt.

Tagjai évtizedeken át az iparos céhek tagjaiból verbuválódtak össze. Kodály nevét – a mester jóváhagyásával – 1949 júliusában vette fel a kórus. Voltak szép évek, felejthetetlen hangversenyek, dalostalálkozók, hazai és külföldi fesztiválfellépések. Mára viszont már szerény körülmények között működnek. A kórus művészeti vezetője 2005 óta dr. Csorbainé Bakosi Zsuzsanna.

A nyugdíjas klubok részéről Probojáczné Túri Éva köszöntötte a kart.