A Kodály Zoltán Vegyeskar 135 éves Jubileumi Koncertje-A 14. Vándor Kórustalálkozó keretén belül-Kecskemét, 2023.06.10

Tizennegyedik alkalommal rendeztük meg a Vándor Kórustalálkozót a kecskeméti Piarista Gimnázium dísztermében

A Vándor Kórustalálkozó állandó résztvevői:

Kecskeméti Kodály Zoltán Vegyeskar(Iparos Dalárda)-művészeti vezető: Zöldi Kovácsné Korompai Mónika-mint rendező

Lajozsmizsei Városi Kamarakórus-művészeti vezető: Berta István

Izsáki Városi Vegyeskar-művészeti vezető: Berta István

Mithras Pedagógus Kórus Jánoshalma-művészeti vezető: Karsai Péter

Vendégkórus:

Bács-kiskun Vármegyei Oktatókórház MEDrigál kórusa-művészeti vezető:Szabó Sándor

A Kodály Zoltán Vegyeskar (Iparos Dalárda)-Vezényel: Zöldi Kovácsné Korompai Mónika

Sümegi Csaba a Kodály Zoltán Vegyesakar kóruselnökének megnyitó beszéde

Kedves Vendégeink!

A kecskeméti Kodály Zoltán Vegyeskar (Iparos Dalárda) elnökeként tisztelettel köszöntöm Önöket abból az alkalomból, hogy megtisztelték részvételükkel ünnepi rendezvényünket, Jubileumi Koncertünket, és a 14. Vándor Kórustalálkozót! Ez az év a kórus megalapításának, amely 1888. március 9-én történt, ünnepi évfordulója számunkra. Születésnapot ünneplünk 135 évet.

Mi vagyunk Kecskemét legrégebbi kórusa.

Vegyeskarunk 1949 júliusában felvette a Kodály Zoltán Vegyeskar nevet, ehhez maga a zenetudós adta a jóváhagyását. Büszkén viseljük Mesterünk nevét! Ma is méltóképpen őrizzük az elődöktől kapott hagyományt, és visszük tovább névadónk, Kodály Zoltán szemléletét: ,, Az ének szebbé teszi életünket, az éneklők másokét is…”

Ahogy Babits Mihály mondja:

„Minden embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”

Kívánom kedves vendégeinknek, a fellépő kórusoknak, hogy itt tartózkodásuk ideje alatt az együtt éneklés örömével, olyan élményekkel gazdagodjanak, amelyek hosszú időn keresztül biztosítják a szürke mindennapok könnyebbé tételét. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Tornyi László a Kodály Zoltán Vegyeskar (Iparos dalárda) Alapítvány kuratóriumi elnökének ünnepi beszéde

GONDOLATOK A A KECSKEMÉTI KODÁLY KÓRUS

IPAROS DALÁRDA 135. SZÜLETÉSNAPJÁRA

Születésnap. 135 év. A mi korunkban, amikor születésnapunkon köszönt a család, mennyi-mennyi emlék feltolul egy ilyen alkalmon. Mennyivel inkább így van ez egy ilyen társaság, egy kórus 135. születésnapján. Hány ember története, milyen emberi sorsok szegélyezik a kórus útját, mire a mai naphoz elérkeztünk.

Ha az ember kicsit beleréved a történelembe, annyi minden az eszébe jut mindarról amit tanult, amit az öregektől hallott.

Maga a város története is csoda. Az a kemény élni akarás, amivel az itt élő ember meg tudott maradni a posza homokon amit aranyhomokká tudott változtatni. A török korban elnéptelenedett a Duna-Tisza köze, de Kecskemét megmaradt, sőt fejlődni is tudott. A kiegyezés után, amit mi boldog békeidőknek ismerünk, soha nem látott fejlődésnek indult a város.

Elindult az iparosodás, megszűntek a céhek, egy új ipari kultúra kezdett kialakulni. 1872-ben Katona Zsigmond iparmű tárlatot szervezett a városban, aminek országos visszhangja lett. Ez hatalmas lökést adott az ipar robbanásszerű fejlődésének a városban. 1884 augusztusában megalakult az országban másodikként! – a kecskeméti ipartestület.

Ekkor indultak azok az építkezések iparosaink vezetésével, amelyek máig meghatározzák a város arculatát. Városháza, színház, Cifra Palota, és a többi városképileg jelentős épület.

Azok az iparosok, akik ezeket a figyelemre méltó épületeket létrehozták, azokkal akik a szolgáltató iparban dolgoztak, 1888-ban megalapították az eredetileg férfikarként működő Iparos Dalárdát. Olyan emberek, akik szeretik a zenét, a művészeteket az éneket, a maguk módján akartak hozzájárulni a város kulturális életéhez. Ha belegondolunk, hogy hány ember fordult meg ennyi idő alatt a kórusban, milyen sorsokat hordozott magával az idő, mennyi élmény, mennyi siker, de mennyi tragédia is keretezte azt az utat, melyet a kórus a 135 év alatt bejárt.

Megalakulásakor az Ókollégiumban énekeltek, majd amikor felépült az Iparos Otthon, ott leltek ők is új otthonra.

Később jött a nagy háború, és elhallgatott az ének. A háború után újra összejöttek, számba vették a veszteséget, meggyászolták azokat akiket a háború magával vitt, és újra kezdték az életet. Mivel iparosok alkották a kórus tagságát, így megérezték a gazdasági élet miden rezdülését. Azt is, amikor a háború és Trianon után az ország kezdett magára találni, de nyögték a gazdasági válságot is. De a homokon nevelkedett ember a maga szívósságával, konokságával azt is túlélte. Az ének szeretete, az egymás iránti szolidaritás összetartotta őket. Néhány könnyebb év, majd a II. Világháború akasztotta meg a művészeti munkát.

A háború után egy másik világ köszöntött az országra, és a kórusra is. Az iparosokat, akik a dalkört alkották, amint tudjuk, a kommunista hatalom bekényszerítette szövetkezetekbe. Immár nem mint önálló iparosok, hanem szövetkezeti dolgozókként énekeltek tovább. …..

Hatalmas változás volt a dalárda sorsának alakulásában az 1947-es esztendő. Ugyanis ebben az évben alakult vegyes karrá a kórus.

Másik meghatározó időpont az életükben, az volt, hogy 1949 júliusában felvették a Kodály Zoltán Vegyeskar nevet. Ez azért volt fontos, mert az országban először a kecskeméti kórusnak engedélyezte maga a Mester nevének használatát!

Amint a mesterembereket a negyvenes évek végén, a kórust is kilakoltatták az Iparos Otthonból. Az Erkel utca sarkán lévő intézményben leltek új otthonra egészen 1990-ig, amikor is megszűntek a szövetkezetek, és a kórus ismét az utcára került. Ekkor jött össze az, ami összetartozik, és talált ismét egymásra az énekkar és az Ipartestület. Sajnos az évtizedek viharai és változásai miatt már jellemzően nem az iparosok dalárdája a kórus, de szellemiségében töretlenül viszi tovább a régi hagyományokat.

A túlélés egyik záloga az lehetett hogy mindig nagy formátumú vezetők, karnagyok egyengették a dalkör útját. Nemesszeghy István, Kremán Sámuel, Tóth László, Zsiga László meghatározó emberek voltak a kórus életében.

És a tagok! Hány ember minden baj, nehézség közepette akár évtizedeken keresztül is kitartott az énekkar mellett. Szerencsém volt ismeri egy embert, aki a kórus 1929-es tablóján mint fiatal ember rajta van, és az 1988-as tablón is még ott van a fényképe. Gudricza Sanyi bácsi több mint hatvan éven keresztül énekelt a dalárdában. Ezért tudott megmaradni, és tudja most a 135. évfordulóját ünnepelni a kórus, mert ilyen, és hasonló emberek alkották és alkotják a mai napig is a tagságot.

Adja Isten, hogy még sokáig, az eljövendő nemzedékek is hallgathassák a Kodály Kórust énekelni, szerezzenek örömet nekünk, és utódainknak is!